Art Galéria  Füzérradvány, Táncsics  u. 1.sz.

Látogatás előtt kérjük, szíveskedjen telefonálni a +36302561765 számra. Köszönjük.

A Zempléni Rajztanárok kisebb, mintegy 12-fős csoportja, "tanyátvert" Füzérradványban 2009-ben, Zemplén egyik gyöngyszemében. 

Tagjai egyben a Zempléni Rajztanárok Alkotókörének is.

Mivel 2-3 alkotó kivételével már nyugdíjasok, így módjuk nyílik arra, hogy évente akár két alkalommal is alkotótáborban vehessenek részt.

Az Alkotótábor tagjai közt üdvözölhetjük Völgyi Antalt, aki annak idején 43 évvel ezelőtt, egyik alapító tagja volt a Zempléni Rajztanárok Alkotókörének. Jelenleg is ő szervezi a kis csoport nyári táborait, ami minden év július elsejétől egy héten át működik.

Néhányan ősszel is ellátogatnak Füzérradványba. Ekkor nem alkotási céllal. Pár napos kirándulásokat tesznek a környéken. Gyönyörködve a táj őszi szépségében. Élményeiket vázlatokon és fotókon rögzítik.

2015-ben, Hornyák Pálnak, és Völgyi Antalnak támadt egy ötlete, hogy az üresen álló református iskola egyik volt tantermében létre lehetne hozni egy állandó kiállítást, galériát.

Ezt az elképzelésüket megosztották Pandák Pál polgármesterrel, aki maga is a Kultúra Lovagja cím birtokosa. "Az ötlet jó, megcsináljuk!" - hangzott a határozott válasza. 2016. május 25-én, pünkösd második napján, az Art Galéria avatása megtörtént. 49 festmény, 10 kisplasztika, 5 színes természetfotó képezi 12 alkotó tevékenységét.

Sajnos két volt kolléga - Eperjesi János és Horkay György - már csak alkotásaival vannak jelen. Emléküket megőrizzük.

A nyári alkotótábort külön helyi kiállításokkal nyitják, a közelmúltban készült - főleg helyi alkotásokkal.

Az Art Galériában kiállítók névsora:

Borsos István

Borsosné Sélley Aranka

Broczkó Barna

+ Eperjesi János

Dr. Geszti Sándor Pál

+ Horkay György

Hornyák Pál

Horváth Zoltán

Kis Mária

Murányi József

Murányiné Klucsik Judit

Nagy István

Varga Ildikó

Völgyi Antal

Az Art Galéria előzetes telefonos jelzésre látgatható, telefonszám: +36302561765.  Az itt élőknek és az ide látogatóknak alkalmuk nyílik az alkotások megtekintésére. A Galériát a Füzérradványba kirándulók, turisták is megtekintik. 

© 2021 Füzérradvány Turizmus  I  Minden jog fenntartva!
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el